Dunaújváros a ’80-as, ’90-es években a vasiparnak köszönhetően, Magyarország egyik nagyvárosává nőtte ki magát, de tömegközlekedéssel való
megközelítése a mai napig nem megfelelően megoldott. A 48 ezer lakosú városból vasút, helyi buszjáratok és helyközi volán busz járatok
is indulnak, érkeznek vagy haladnak át a városon. Ennek ellenére a különböző közösségi közlekedési módok kapcsolatai nincsenek megoldva,
a vasúti pályaudvar a város nyugati szélén található, a helyi buszpályaudvar a város dél-keleti részén, míg az áthaladó Volán-járatok nagy része
a belvárosba, a Fő utcán áll meg. A közlekedési csomópontok szétszóródása nem csak a helyiek közlekedését nehezíti, de így a város sem tudja
ellátni régiós közlekedési funkcióját, ebből következően égető szüksége van a városnak egy intermodális csomópontra.
Az intermodális csomópont egy régi elterelt patak völgyben kapott helyet. A vasút a völgy aljában vezethető végig, amit a fölötte lévő
épülettömeg fed le, efölé kerül a buszpályaudvar, melynek direkt átszállási kapcsolata van a vasúttal. Az intermodális csomópontban helyet
kapott P+R parkoló, K+R és B+R is a biciklivel közlekedőknek.
Az épülettömeget a dunaújvárosi fémipar ihlette, kialakítása egy bevagdosott, majd kihajtott acéllemezt formáz, mely a város acélipari
hagyományait hivatott megörökíteni. Az épület főbejárata a déli oldalon található, itt belépve egy magas átriumba érünk, ahonnan mozgólépcsőn
és lifttel érhetők el az alatta található vasúti peronok, míg északi irányba tovább haladva a buszperonok és a váróterek találhatóak. Az épület
nyugati szárnyában éttermek, üzletek és kiszolgáló helyiségek, míg a keleti részben jegypénztár, irodák és a személyzeti pihenőterek kaptak helyet.
A vasút a völgyben hangtalanul, szintbeli átjáró nélkül elvezethető a város megzavarása nélkül, míg az autóbuszok rögtön rá tudnak
kapcsolódni a város fő bevezető útjára, illetve egyenes bevezető nyílik az autópályára is. Az intermodális csomópont modern együttese a város
új jelképévé válhat.
Márkus Péter
Építész